Nyár és versek #6

Ad3lka verse:

Sztráda

Csipog a GPS. Dugó van. A kormányra fekszem. Tülköl a duda. Már mennék, ha tudnék, fordulnék, ha hagynák, visszavonulnék, de ahhoz kellene egyfajta nagyság, egyfajta tisztelet a magam irányába, ami nincs, mióta magamra hagytál. Meg aztán túl sok az autó. Nem tudom, talán az fáj, hogy az első adandó alkalommal lehajtottál, és nekem egyedül ezt a monoton hangon beszélő masinát hagytad, ami csak nem akar elvezetni hozzád. Ami tönkremegy, azt nem kidobni, hanem megjavítani kell, azt mondják. Ez régen így működött, akkor még tudták. Iránytű kéne. Kiszállnék, és odasétálnék, ahol te vagy. Merem remélni, hogy szívesen látnál. Én szívesen megyek. Még akkor is, ha csak egy poros földút vezet odáig.