A párizsi Notre - Dame
A regény mondanivalójával egyetértek, nem ennyire szkeptikusan, de úgy vélem, hogy valóban van egy végzetünk, történjék bármi is, ott lyukadunk ki. A mai világban inkább választjuk mi az utunkat, mint akkor ők, de így is sikerült befolyásolniuk a szereplőknek Esmeralda életét, húzni az időt, egészen a felakasztásig, ami előbb vagy utóbb, de megtörtént. Ugyan ez épp egy szomorú sors, de a világlátás még jó. Magamon is tapasztalom, hogy másként tekintek vissza a megtörtént rossz és jó dolgokra, szükségesként fogadom őket, ahhoz, hogy én ilyen lettem, hogy eljutottam oda, ahol most vagyok és jutok el még máshova is.
A történetben sokszor bukkannak fel random személyek és történek, amik igazán zavaróak. A befejezésnél a csattanóval mindnyájuk szerepe megértetődik, ebből a szempontból jól felépített és kigondolt szerzemény, csavarokkal és összefüggésekkel, mégis negatívum, miként nem értettük, miért meséli el ezt nekünk a szerző, aztán ugrik vissza a jelenbe, hisz közben semmi átkötést nem kaptunk.
Párizs és a Notre – Dame leírását fölöslegesnek érzem, Párizsról ugyanis még érdekes annak, aki járt ott, tud mihez viszonyítani és egyébként is szereti a várost, a Notre – Dame óriási hatást gyakorol a gótikus stílusával a művészetre és, akit vonz a téma vagy esetleg művészettörténet órán tanul róla, az úgyis tudni fogja, másoknak pedig csak leírás rózsaablakokról és falakról.
